Az Ügyfélkezelés menüponton belül található egy Naptár ikon. Ezen ikon segítségével tarthatjuk nyilván és szerkeszthetjük emlékeztetőinket.
Az Új emlékeztető gombra kattintva rögzíthetünk új eseményt. Továbbá a képernyőn az egér jobb gombjával kattintva is lehetőségünk van emlékeztető rögzítésére.
Új időpont felvételnél, adjuk meg az emlékeztető Tárgyát, a Kezdés és a Befejezés dátumát, időpontját, az Állapotát, és a Megjegyzést, amihez részletesebb információkat is írhatunk. Amennyiben végeztünk, mentsük el az emlékeztetőt.
A Naptár menüpontban a nézetet is tudjuk módosítani.
Nézetek:
Napi nézetben az adott napi bejegyzések tekinthetjük meg.
Heti nézetben adott heti emlékeztetőket láthatjuk.
Munkahét nézetben heti munkanapokra vonatkozó emlékeztetőket mutatja.
Havi nézetben az adott havi emlékeztetőket tekinthetjk meg.
Időrendi nézetben időrendben tekinthetjük meg az emlékeztetőket.
Outlook naptár integrálása az Ügyvitelbe
Az új funkcióval a Microsoft Outlookban kezelt naptár adatok néhány kattintás segítségével átemelhetők a Kulcs-Ügyvitelbe, valamint az ott elvégzett módosítások után vissza is tölthetők. A naptár szinkron Prémium programváltozatainkban, illetve Extra naptár modul használata mellett érhető el.
A funkcióhoz szükséges beállítások, illetve az import, export folyamat, az Ügyfélkezelés / Naptár menüpontból indítható, az alábbi gomb segítségével:
Hatására első lépésben elindul egy keresés az adott felhasználói fiókhoz tartozó Outlook naptár fájlok között. Miután végzett, az „Outlook naptár útvonala” mezőben ki kell választani a szinkronizálni kívánt naptárat.
Ezek után már csak azt kell kiválasztani, hogy melyik irányba szeretnénk a szinkronizációt lefuttatni. Import esetén a fájlból emeli át az elemeket az Ügyvitel szoftverbe, export esetén ennek a fordítottja.
Fontos kiemelni, hogy a szinkronizációs folyamat alapja nem frissítés, hanem törlés és újra létrehozás az Outlook irányában (Outlook -> Ügyvitel irányban megoldható a frissítés). Körültekintően kell tehát eljárni, ellenkező esetben olyan elemek módosulhatnak, amelyekre nem lett volna szükség.
Vegyük azt az alap esetet, ha például 2020.07.01 10:00-11:00 dátumra van egy esemény az Outlook naptárba, majd ez importálásra kerül az Ügyvitelben. Ezután az Ügyvitelben rögzítésre kerül ugyanerre a napra 13:00-tól 14:00-ig egy másik esemény, illetve az Outlookban is 11:00 és 12:00 között. Ilyenkor ha az Ügyvitelben az exportot választjuk, akkor át fog kerülni a 10:00 – 11:00, a 13:00 – 14:00, valamint 11:00 – 13:00 között egy „szabad” intervallum. Eredmény, hogy az Outlookban rögzített 11:00 – 12:00 „el fog tűnni„, pontosabban a szinkronnak megfelelően felülíródik az Ügyvitelben tárolt értékkel.
Célszerű tehát odafigyelni, hogy a módosítások mindig csak egy oldalon történjenek. Szintén praktikus lehet mentést készíteni a naptárról, amíg nem vagyunk biztosak a használatban.
Emlékeztetők
Emlékeztetőket az Ügyfélkezelés, Ügyfélkapcsolatok menüponton belül vihetünk fel, az
Időpontok ikon segítségével.
Adjuk meg az Időpont Tárgyát, pl. telefonon keresni, állítsuk be a Kezdés és a Befejezés dátumát, és adjunk meg pár soros leírást a Megjegyzés rovatba.
A felrögzített emlékeztetőt meg lehet tekinteni az Ügyfélkezelés menüponton belül a Naptár ikonra kattintva.
További fejlesztések
- Naptár nézeteinek kibővítése
- Naptár szinkron funkció bővítés
- Outlook naptár integrálása az Ügyvitelbe
Naptár nézeteinek kibővítése
Az Ügyfélkezelés / Naptár menüpontban elérhető naptár listán bevezetésre került két új nézet:
„Agenda view„
és „Gantt”
Naptár szinkron funkció bővítés
Amennyiben egy adott naptári esemény szinkronizálásra került az Outlook fiókkal, a fejlesztésnek köszönhetően már le lehet módosítani, hogy az melyik naptárhoz tartozzon.
Outlook naptár integrálása az Ügyvitelbe
Az új funkcióval a Microsoft Outlookban kezelt naptár adatok néhány kattintás segítségével átemelhetők a Kulcs-Ügyvitelbe, valamint az ott elvégzett módosítások után vissza is tölthetők. A naptár szinkron Prémium programváltozatainkban, illetve Extra naptár modul használata mellett érhető el.
A funkcióhoz szükséges beállítások, illetve az import, export folyamat, az Ügyfélkezelés / Naptár menüpontból indítható, az alábbi gomb segítségével:
Hatására első lépésben elindul egy keresés az adott felhasználói fiókhoz tartozó Outlook naptár fájlok között. Miután végzett, az „Outlook naptár útvonala” mezőben ki kell választani a szinkronizálni kívánt naptárat.
Ezek után már csak azt kell kiválasztani, hogy melyik irányba szeretnénk a szinkronizációt lefuttatni. Import esetén a fájlból emeli át az elemeket az Ügyvitel szoftverbe, export esetén ennek a fordítottja.
Fontos kiemelni, hogy a szinkronizációs folyamat alapja nem frissítés, hanem törlés és újra létrehozás az Outlook irányában (Outlook -> Ügyvitel irányban megoldható a frissítés). Körültekintően kell tehát eljárni, ellenkező esetben olyan elemek módosulhatnak, amelyekre nem lett volna szükség.
Vegyük azt az alap esetet, ha például 2020.07.01 10:00-11:00 dátumra van egy esemény az Outlook naptárba, majd ez importálásra kerül az Ügyvitelben. Ezután az Ügyvitelben rögzítésre kerül ugyanerre a napra 13:00-tól 14:00-ig egy másik esemény, illetve az Outlookban is 11:00 és 12:00 között. Ilyenkor ha az Ügyvitelben az exportot választjuk, akkor át fog kerülni a 10:00 – 11:00, a 13:00 – 14:00, valamint 11:00 – 13:00 között egy „szabad” intervallum. Eredmény, hogy az Outlookban rögzített 11:00 – 12:00 „el fog tűnni„, pontosabban a szinkronnak megfelelően felülíródik az Ügyvitelben tárolt értékkel.
Célszerű tehát odafigyelni, hogy a módosítások mindig csak egy oldalon történjenek. Szintén praktikus lehet mentést készíteni a naptárról, amíg nem vagyunk biztosak a használatban.
Hasznosnak találta a cikket?
Nagyszerű!
Köszönjük visszajelzését
Sajnáljuk, hogy nem tudtunk segíteni
Köszönjük visszajelzését
Visszajelzés elküldve
Köszönjük közreműködését és megpróbljuk a cikket kijavítani