Számla importer és számla szinkron kibővítése a csoportazonosító és „magánszemély” adatokkal

Módosítva ekkor Thu, 7 Nov, 2024 ekkor: 2:10 DU

Ahhoz, hogy az első pontban szereplő törvényi hivatkozásnak teljes mértékben meg lehessen felelni, a számla -és ügyfél importerekben, illetve a számla szinkron folyamatokban bővítéseket kellett eszközölni.

Számla importer használata esetén két új mező került bevezetésre, az egyik a csoportazonosító, amely 20 karakter hosszúságú string típusú, a másik a magánszemély, amely 1 érték esetén magánszemélynek jelöli az ügyfelet, 0 esetén pedig nem. Fontos, hogy a fenti szabály itt is érvényesül, vagyis adószám, vagy csoportazonosító mellett a magánszemély mező értéke csakis 0 lehet (vagyis nem magánszemély).

Az adatstruktúra részletes leírása, illetve mintafájl ezen a linken keresztül érhető el

Az importálás előtt szükséges ellenőrzéskor szintén lefutnak a fenti ellenőrzések és ha valami nem felel meg, arról a program figyelmeztetést küld. Ebben az esetben az importálás nem történik meg.

Ügyfél importer használata esetén szintén a fenti két adattal bővült a struktúra (”Magánszemély”, illetve “Csoportazonosító” oszlopok).

Az adatstruktúra részletes leírása, illetve mintafájl ezen a linken keresztül érhető el

Fontos, hogy a magánszemély jelölő itt sem alkalmazható akkor, ha adószám, vagy csoportazonosító már meg lett adva!

Számla letöltés szinkron folyamatban, az alábbi mezők kerültek bevezetésre:

<TaxGroup>123456789</TaxGroup>

<PrivateCustomer>0</PrivateCustomer>

Ahol a TaxGroup a csoportazonosítót jelöli, a PrivateCustomer pedig azt, hogy magánszemély-e az ado vagy sem. 0 érték esetén nem, 1 érték esetén pedig magánszemélyként kerül rögzítésre.

Az adatstruktúra részletes leírása, illetve mintafájl ezen a linken keresztül érhető el

Hasznosnak találta a cikket?

Nagyszerű!

Köszönjük visszajelzését

Sajnáljuk, hogy nem tudtunk segíteni

Köszönjük visszajelzését

Tudassa velünk hogyan javíthatnák ezen a cikken!

Válasszon ki legalább egy okot
CAPTCHA hitelesítés szükséges.

Visszajelzés elküldve

Köszönjük közreműködését és megpróbljuk a cikket kijavítani